Subscribe:

Ads 468x60px

2013. december 2., hétfő

Új külső

Talán észrevette, aki tegnap délután/este felé itt járt, hogy egy kicsit kipofoztam a blogot. (Az átmeneti pillanatokban néha csak kódok sokasága, vagy éppen ijesztően minimalista külső fogadhatta az egyszeri látogatót.) Nem volt az előző kinézettel semmi bajom, de kissé "szétcsúszott" a dolog. Nem vagyok teljesen elveszett a saját blogom kódját illetően, de nem tudtam megoldást találni az oldalak fejléc alá helyezésére. (Ha emlékeztek, oldalra csúsztak, és nem volt különösebben esztétikus.) Mindezt az új köntösbe bújtatást reményeim szerint egy új korszak kezdetével is egybe tudom kötni, és végre nem három havonta egyszer mutatom majd meg, hogy egyébként élek még, és létezem.

A három oszlopból kettő maradt, cserébe kényelmesebben elfér a főszöveg - és kicsit nagyobbak a betűk is. Számomra sokkal kényelmesebb. (Öregszem? A minap egy fórumot olvasgatva is ráhasaltam a Ctrl és + billentyűkre :D) Remélem ti is megszokjátok idővel :) A Facebook "Like Box" ügyét illetően (igen, ez a neve, igen kreatív): én konkrétan nem látom a dobozkát, legalább is Firefox böngészővel nem. Operával igen, úgyhogy valószínű nem az én készülékemben van a hiba. Egyelőre nem tudok mit kezdeni a helyzettel, úgyhogy ha valaki szintén nem látja a Facebook ablakocskát jobb oldalt, attól elnézést kérek :S

Az új dizájn bevezetésével eltűnt néhány régi modul, például a tanegységlisták és egy-két link. Nem tudom, ezeket használtátok-e egyáltalán, ha van igény rá, visszateszem őket. (Illetve a kedvenc, valamilyen mértékben japános vonatkozású linkjeim visszakerülnek majd idővel, amint kitalálom, melyikek legyenek azok :D)

Na nem vesztegetem tovább erre a szót, köszönöm a figyelmet! :D

1 megjegyzés:

Dani írta...

Jó lett az új kinézet! Szerintem nem lesz nehéz megszokni :)

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^